MI a francért olvasok én ilyeneket? Megtanulhattam volna már, hogy a beteg, szerelmes fiatalokról szóló könyvek még az én nem létező szívem is megpiszkálják.
Nem tudom, hogy mikor haladtam utoljára ennyire gyorsan könyvvel… vagy azt, hogy mikor maradtam csak azért ébren fél háromig, mert olvastam és nem akartam abbahagyni. Ha valami, hát ez most tényleg alapsona kirángatott az olvasási válságból (és hurrá, így meglesz legalább az 50 könyv idénre).
A sztori remekül megírt, tetszett, hogy váltott szemszöget használ… de annyira sajnáltam őket. Egyszerűen, tényleg azt éreztem, hogy igen, ők szeretik egymást. Belegondolni is rossz, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen szituáció, amibe ők kerültek.
Alapvetően én az az ember vagyok, aki nem szereti az egyszerű, romantikus, úgyishappyendlesz sztorikat, mert azok túl kiszámíthatóak, és sokszor irtó sablonosak. De ha megfűszerezik valamivel, mint például itt a CF-el… egyből másképp tekintek a dologra.
A cége pedig…. hát igen, azt hiszem, ilyen az igazi szerelem. Áldozatot hozol, akkor is, ha a szíved szakad bele. Ez soha nem egyszerű, de ahogy Will is mondta, a romantikus filmeknek ebben igaza van. Ha igazán szereted, elengeded. És nem, ez nem azt jelenti, hogy dobd a másikat, ha szereted, dehogy. De képesnek kell rá lenned, hogy hagyd a másikat a maga útját járni, hagyd a másikat élni. Nekik igazából nem volt választásuk… de ha Will nem szerette volna tiszta szívéből Stellát, akkor egyszerűen marad, és nem érdekli, hogy magával rántja.